A Padtárs története
1990 szeptemberében Figder Judit, Horváth Imre, Kizmus Bernadett, Molnár Eszter, Sági Brigitta, Simon Ancsa, Varga Viktória 5. osztályos, Bertalan Laura, Dézsenyi Éva, Bicsérdi Kinga, Skublics Sándor 6. osztályos, Balogh Péter, Bedő Erzsébet, Bíró Beáta, Móricz Ágnes, Nagy Tímea, Papp Andrea, Szalay Csaba, Szekeres Péter 7. osztályos és Hideg Veronika, Jánosa Lilla, Kaszás Edina 8. osztályos tanuló részvételével Kósa Tamás tanár úr irányításával megalapították iskolánk diákújságát, a PADTÁRSAT. Két kollégája, Gelencsér Zoltán informatikus és Kósáné Szakony Ágnes rajztanár segítette a munkát.
Ebben az időben a nagy (A4-es) lap írógéppel szerkesztett cikkekkel volt tele. A 10 Ft-ért árusított újság a diákok keze alatt egyre jobban változott (előnyére), nem csoda tehát, hogy a Petőfi Rádióban is leadtak (december 20-án) egy nagyobb lélegzetű riportot (a tanár úrral és három diákkal: Jánosa Lillával, Hideg Veronikával és Bedő Erzsébettel) az újság képviselőivel. Török László, a Reggeli csúcs című műsorban szólaltatott meg a felhívásra beküldött újságok szerkesztői közül néhányat. Talán ennek is köszönhető, hogy mind a mai napig tartó lendülettel működik az Eötvös Károly Általános Iskola diáklapja.
A kezdeti nehézségek után egyre jobban belejöttek diákjaink a cikkírásba. Rendszeresen tudósítottak az iskolában történtekről, véleményt mondtak/írtak a diákélet hétköznapjairól, s 1992-től már az éves munkája alapján megválasztották az Aranytoll Díjast, ezzel ismerve el a legjobb cikkek íróját.
A folyamatos munka eredményeként 1995-ben kaptuk meg az első elismerést, a DUE pályázatán az ország hatodik legjobbjai lettünk általános iskolás diáklapok kategóriában. (Az elismerés jogosságát azóta többször is bizonyítottuk.)
A nagy alakú oldalak 1995-ben eltűntek, és egy új Padtárs került az olvasók kezébe A/5-ös méretben és 25 Ft-os árral. Az 1995-ös év nemcsak formai változást hozott szerkesztőségünk életébe. Ebben az évben rendeztük meg első ízben a Vonyarcvashegyi Országos Riportertalálkozót. Hat csapat vett részt a három napos diákújságíró táborban: Kaposvár (Zrínyi Deák), Kőszeg (Béri Balog Suliújság), Pusztamagyaród (Pumi), Tapolca (Alabárdos), Tuzsér, (Suliújság Tuzsér), és mi, a rendezők (Padtárs). Ezen a találkozón a programokon való részvétel mellett újságot szerkesztettek a résztvevők, amit szakértő zsűri bírált el. Jónak bizonyult ez a kezdeményezés, hiszen összesen kilenc alkalommal találkoztunk a megnyújtott hétvégén a lassan barátokká lett visszatérőkkel. Utoljára 2003-ban sikerült megteremteni a megtartáshoz szükséges feltételeket. Az érkezők közben változtak egy kicsit, hiszen az évek során járt Vonyarcvashegyen budapesti, pápai, szennai, zalaszentgróti, miskolci, pécsi, balatonszemesi diákújságíró is).
A hajókirándulásokon megtartott sajtótájékoztatók vendégei voltak többek között: Kereszty Gábor, Sváby András, a TV2-től, Farkas Eszter, a Magyar Tv Gyermek- és Ifjúsági Szerkesztőségének vezetője, Pokrivtsák Mónika, az RTL Klub riportere, s olyan televízióból ugyan nem közismert, de segítőkész munkatársai a sajtónak, mint Horányi Árpád, Sinkovics Eta, Pezzetta Umberto (Zalai Hírlap), Balázsy-Mária Éva (Keszthely-Hévíz és Vidéke), Horváth Szilárd (Szombathelyi Televízió), …(2Zsiráf).
Az évek során rendszeresen részt vettünk a DUE által szervezett székesfehérvári JAK-DUE hétvégeken (1995-től 2002-ig), de elutaztunk Gyöngyösre is egy ilyen rendezvény kedvéért. A jó barátokká vált pápai Paca diákújság szerkesztői Tegyi Tibor tanár úr vezetésével több alkalommal (1999-től 2006-ig) meghívtak bennünket diáknapjukra, ahol közösen készítettük el az alkalmi kiadványukat.
Az újságszerkesztés mellett közös kirándulásokat is szerveztünk, jártunk a Szent György-hegyen, innen származik a „Bubba-botunk”, Budapesten (2001. Juventus Rádió, 2005. Nemzeti Múzeum, Vár) Zalaegerszegen (Skanzen és 2006.). Tartottunk Kehidakustányban tábort 2001-ben. Szerkesztőségi üléseinken találkoztunk Balogh Ferenccel (KURÍR), Marék Veronika írónővel, Varnus Xavér orgonaművésszel (2001.).
A jobb szerkeszthetőség motivált bennünket abban, hogy 2003-tól ismét A/4-es méretű az újságunk, 2005. novembere pedig újabb mérföldkő történetünkben, ekkortól nyomdai sokszorosítással jelenik meg a Padtárs.
A kezdetektől vezetjük a „Sárga füzetet”, melyben képes beszámolót találhat az érdeklődő a diákújságírókkal történtekről.
Az eddig megjelent számokat pedig könyvbe köttetve szerkesztőségi „szobánkban” őrizzük azokkal a relikviákkal együtt, melyeket a végzős tanulóink hagytak a szerkesztőség maradó tagjaira.